Van egy nagyon hatékony és még annál is egyszerűbb módszer, amit már évek óta használok, és mindig ugyanúgy csinálom. Egészen egyszerűen azért, mert bevált, és rá kellett jönnöm, hogy a sok modern kütyü mellett, amik lemerülnek, tönkremennek, a gyerek megúsztatja őket a kádban, stb. még mindig ez viszi a pálmát.

naptár

A módszer úgy kezdődik, hogy végy egy naptárat!

OK, kérdezitek rögtön, na de milyet?

Tulajdonképpen bármilyet, ami tetszik, de minimum tudja az alábbiakat:

    1, Lehet bele jegyzetelni, azaz nem csilli-villi fényes papíros.
    2, Benne vannak az ünnepnapok
    3, Benne vannak a névnapok
    4, 1 felületen mutat 1 hetet részletesen, és jegyzetelhetően és valamelyik sarokban látszik az egész hónap összefoglalóan.
    5, Jó, ha látszik minden oldalon, hogy az épp aktuális hónap hány napos, és az év hányadik hetében vagyunk.

Ha nem akarod túlbonyolítani, válassz egy egyszerű, fekvő formátumú asztali naptárat, ami legalább 30 cm széles. A kisebbek azért nem jók, mert ha rövidítve, vagy kódokkal bele is nyomorítod, amit írni akarsz, nem biztos, hogy 1 hónap múlva is ki tudod sakkozni, mire gondoltál korábban.

A módszer folytatása az éves tervezés

1, Az éves tervezés alapja, hogy amit tudunk azt nem dobjuk ki az ablakon! Ha a korábbi években volt listád a család, barátok, rokonok név,- és születésnapjairól, házassági évfordulókról, egyéb jeles napokról, akkor annak most hasznát fogod venni. Ha soha még nem gyűjtötted össze ezeket, akkor sajnos most kell vele dolgoznod, és év közben résen lenni, hogy az újakat most már rögtön beírd a naptárba. Így jövőre gyorsabban megy majd az év elején a tervezés.

2, A következő, amit írj be a naptáradba az adott évi munkanap áthelyezések. Ezt minden évben közzéteszik, megnézheted pl. itt: Munkaidő naptár 2017

3, Ha rám hallgatsz, rögtön a következő lépés azoknak a napoknak a bejelölése lesz, amikor nem akarsz dolgozni, azaz, pihenni szeretnél. Azzal, hogy már az év első napjaiban átgondolod és rögzíted, majd ha munkavállaló vagy a munkahelyeden is közlöd a terved, lépéselőnyre tehetsz szert azokkal szemben, akik május végén jönnek rá, hogy idén is lesz nyár.

Persze a szabadság kiadása a munkáltató jogköre, de legtöbb helyen figyelembe veszik a munkavállaló kérését, főleg, ha okosan csinálja és előre megszervezi, hogy a többiek, ne pont vele egy időben akarjanak szabadságra menni. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha cégvezető vagy, ez a módszer akkor is hasznos, hiszen nem utolsó pillanatban fognak a munkavállalóid ezen a témán veszekedni, ahelyett, hogy dolgoznának. Haladó munkáltatóknak érdemes már január végén bekérni az éves szabadságtervet a munkavállalóktól, és egy egyszerű excelben, legalább hetente egyszer aktualizálni.

4, Kisgyerekes szülőként a következő téma, amit beírok, az iskolai, óvodai fő információk. Első nap, utolsó nap, szünetek időpontjai. a legtöbb iskolának a honlapján szerepelnek ezek az alapinformációk, de ha mégsem találod ott, akkor katt ide: Segítünk! Én és a google!

5, Ismétlődő, nem családi események. Tipikus példája KATÁS- egyéni vállalkozóknál például a minden hónap 12-i nap bejelölése, mint KATA utalási időszak. Vagy vállalkozóknak a minden év március 31-ig megfizetendő kamarai hozzájárulás. De ide tartoznak még a közüzemi mérőórák bediktálásának napjai, illetve, ha hónap utolsó napján történő leolvasásukra vonatkozó emlékeztető. ( Mert ugye követed a fogyasztást Te is!? 🙂 )

6, Tervezett képzések, kiállítások, rendezvények: a legtöbb jó nevű cég, már év végén közzéteszi az éves képzési tervet. Ha van olyan képzés, amin ebben az évben mindenképpen szeretnél részt venni írd fel magadnak. Ugyanez igaz a kiállításokra és egyéb rendezvényekre. Ezek nem csak hasznosak, de kikapcsolódásnak és a kapcsolatépítésnek is nagyon jók. Szánjál rájuk időt legalább negyedévente. Az ingyenes rendezvények között is érdemes keresgélni, érhetnek pozitív meglepetések.

Ha először csinálod, szánj erre az éves tervre minimum 1 órát, ha minden évedet így kezded, sok időt takarítasz meg magadnak év közben, és sok kellemetlenségtől kíméled meg magad.

Ha kütyümániás vagy, természetesen ugyanezeket beírhatod a számítógépen például az Outlook naptárába is, és összeszinkronizálhatod a telefonoddal. A lényeg, hogy ne indulj neki az új évnek enélkül a tervezési fázis nélkül.

Németh Eszter