Lassan 10 éve szokásommá vált, hogy év vége felé közeledve átgondolom mit is szeretnék a következő évben elérni megtenni.
Arra azonban csak néhány éve jöttem rá, hogy egy lépést sokszor kifelejtettem.

Elfelejtettem feltenni magamnak azt a kérdést, hogy OK, de hol is vagyok most pontosan?

A mindennapok forgatagában az ember hajlamos csak a nehézségeket és a problémákat látni, még akkor is ha alapvetően pozitívan gondolkodik a hétköznapokban.
Elfelejtjük azt a fontos dolgot, hogy a GPS is csak akkor nyújt valós segítséget számunkra, ha a célállomáson kívül a kiindulópontot is fel tudja mérni.

célkitűzés

Célkitűzés


Nincs ez szerintem másképp az emberek életében sem.

Ahhoz, hogy tudjam merre induljak a következő évben fontos, hogy tudjam honnan indultam, és hol vagyok most éppen.

A honnan indultam rész azért fontos, – főleg a hozzám hasonló “egy kicsit” türelmetlenebb embereknek 🙂 – hogy értékelni tudják azt, ahol éppen tartanak, és hálásak tudjanak
lenni olyan dolgokért, amiket a hétköznapokban természetesnek vesznek vagy éppen észre sem vesznek.

2016 év vége felé közeledve én is egyre többször elgondolkozom azon, hogy ki vagyok, honnan jöttem, hol vagyok most és merre tartok. És természetesen, hogy milyen emberré szeretnék válni.

Ma például amikor a kislányomat vittem az óvodába reggel az egyik kisgyerek rám köszönt, hogy szia Réka anyu. 🙂
Vicces volt, és egyben elgondolkoztató is.
Van akinek nem Németh Eszter vagyok, beszerzésfejlesztési tanácsadó, vállalkozó, tanár, DXN tanácsadó, hanem egyszerűen Réka anyu.
Aztán eszembe jutott, hogy hiszen ez nem kellene, hogy újdonság legyen, mert az iskolában Jázmin anyukája és Dávid anyukája vagyok.
Egy másik iskolában pedig Eszter néni, az új angol tanár, aki szigorú, de végre tanuljuk az angolt. (Érdekes, és számomra örömteli, hogy van, aki ennek örül..:) )

Aztán közel 500 vállalkozónak és beszerzőnek rendszeres tanácsadója vagyok beszerzésfejlesztés témában.
A DXN-ben a csapattársaimnak szponzor, akit követni lehet, a felsővonalamnak pedig egy reménység, akinek a támogatásával és egyre jobb eredményeivel ők is újabb és újabb sikereket érhetnek el.
Időgazdálkodási témában blogger, és megszállott hatékonyságmániás, amit néha épp elég lehet elviselni a környezetemnek.
Aztán vagyok még a férjemnek feleség, a szüleimnek gyermek, a barátaimnak beszélgetőtárs és még sorolhatnám estig.

Amikor az ember ezt így végiggondolja néha megijed. Legalábbis én így voltam ezzel.

Hogyan lehet ennyi helyen helytállni egyszerre?

Hogyan lehet mindenhol megfelelni az elvárásoknak és mégis megőrizni az egészségünket, lelkesedésünket és kitartásunkat?
Na és persze önmagunk maradni mindemellett. Hiszen ezek a szerepek valahogy összeadódnak és összefonódnak bennünk.

Amikor ehhez hasonló gondolatok jutnak az eszembe mindig arra gondolok, hogy van egy álmom, egy életcélom, amit el szeretnék érni.
Szabad szeretnék lenni. Nem függeni munkahelytől, mások döntéseitől, és mások – bocsánat – életúntságától.

A hétköznapi apró-cseprő problémák, feladatok csak addig tűnnek nehéznek, fárasztónak, és igen, néha elviselhetetlennek, amikor elveszítem a fókuszt.
Amikor egy pillanatra szem elől tévesztem a célomat.

Amikor azonban ezt így végiggondolom világossá válik számomra, hogy mi az az irány, amerre haladnom kell.

Aztán az is eszembe jut, hogy a nagy eredmények mindig csapatmunkából születnek. Ilyenkor pedig eszembe jut, hogy mennyi mindenért lehetek hálás:

  • Hálás vagyok érte, hogy ilyen családom van, akik támogatnak.
  • Hálás vagyok érte, hogy ilyen gyerekeim vannak, akik okosak, és megvan bennük az a spiritusz, ami egy igazi EMBER ismérve.
  • Hálás vagyok a munkatársaimért, és csapattársaimért,
    mert sokszor segítenek, és számíthatok rájuk.
  • Hálás vagyok azokért az emberekért, akik az időgazdálkodási és beszerzési tanfolyamaimon részt vesznek és bár ingyenes, de visszajeleznek, hogy hasznos volt számukra.
  • Hálás vagyok azokért a gyerekekért, akiket tanítok és veszik a fáradságot, hogy figyeljenek arra, amit mondok, és amit tanítani akarok nekik. És igen, ez sokszor nem csak az angolról szól. És ők ezt pontosan értik.
  • Hálás vagyok azokért a szülőkért, akik múlt héten életem első fogadóóráján bejöttek, és megköszönték a munkám, és támogatólag álltak a dolgokhoz a változások ellenére.
  • És végül, de nem utolsó sorban hálás vagyok az őseimnek, akik megalapozták azt, amilyen emberré váltam. (Persze biztosan van olyan, aki ennek annyira nem örül.. 🙂 )
  • A másik dolog, amire rádöbbentem, hogy az emberek többsége nem is él. Belefáradt az életbe és csak túlélni akar, nem élni.
    Nem mer változtatni, nem mer elindulni, új utakat keresni. “Jaj, már megint itt a hétfő! Csak ez a nap teljen már el! Csak azt a napot éljem túl!”
    Remélem te ezeket a mondatokat sosem mondogatod magadnak!

    Pedig az emberiség története is a változásról és a munkáról szól. És a munka abban a pillanatban, amikor szeretni kezdjük, nem lesz már többé munka, hanem szenvedély, életcél, elhivatottság, öröm.

    Aki mer elindulni egy olyan irányba, ami számára fontos, – függetlenül attól, hogy mások mit mondanak – azelőtt kinyílik az út. Egyszer csak szembejönnek a szükséges eszközök, a szükséges tudás és felbukkannak a megfelelő társak is az úton.

    Úgyhogy hajrá, így pontosan egy hónappal az új év előtt mindenkinek azt kívánom, hogy számoljon el önmagával és a következő évben érje el az álmait!

    Szép napot!

    Eszter